Naboo club - A STAR WARS VILÁGA
Naboo Főmenü
 
A Star Wars filmek
 
SW cikkek
 
SW bakik
 
Humor
 
Naboo folklór
 
Színészek
Színészek : Dave Prowse

Dave Prowse

  2006.03.15. 15:01


 

Dave Prowse

 

David Prowse (gyakran csak Dave Prowse) 1935. július 1-én született Bristolban, Angliában. Súlyemelőként versenyzett, ennek köszönheti meglehetősen erős testalkatát. A versenyzést még 16 éves korában kezdte, és öt év elteltével az ország legjobb súlyemelője lett, mely címet két évig sikerült megőriznie. Testalkata és kétméteres magassága miatt leginkább természetfeletti szerepeket osztottak rá, és többször is feltűnt horrorfilmekben. Kissé ironikus a tény, hogy a legnagyobb filmes sikere három olyan filmhez kötődik, melyekben sem az arcát, sem pedig a hangját nem ismerhette meg a közönség. Ez a szerep volt Darth Vader, a Star Wars egyik főgonosza, ahol végig sötét maszkban láthattuk őt, a szereplő végleges hangját pedig James Earl Jones adta. A Star Wars-on kívül sok más film is fűződik a nevéhez, mint például a Hammerhead, a The Horror of Frankeinstein vagy a A Clockwork Orange című produkció. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy annak idején ő segített Christopher Reeve-nek felkészülni a Superman című film szerepére különféle edzésekkel. Szomorú tény, hogy 1999-ben betörtek a házába, és sok más mellett ellopták tőle azt a fénykard markolatot is, amit a Star Wars filmekben Darth Vader-ként használt.

                                                                    (Forrás: www.answers.com) 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Linkek
 
Játékok
 
Látogatók
Indulás: 2004-05-30
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre